HTML

Egy gagyi horrorfilmbe való eset

Üdv mindenkinek! Az első írásomban könnyelműen azt ígértem, hogy soron kívül elmesélem a halottlátó rendőr esetét. Már megbántam egy kicsit, mert biztos nem lesz boldog tőle. Vélgülis kiadta az egyik legfurább szolgálati titkot, ami csak létezik náluk. Mentségemre szóljon, hogy ez egy olyan történet, amit vétek lenne elhallgatni előlünk, „parások” elől. Szóval bocs haver, de lásd be... ez a dolgom. No a történetünk ott kezdődött, hogy idén kora nyáron első ízben megpróbálták feltörni a munkahelyemet. Nem gond, valahol el kellett kezdeni. Azóta rutin lett a játék, kéthetente jönnek a zsaruk. Azt hogy hol nem írom meg, így talán védem egy kicsit a rendőr inkognitóját. Szóval a járőr aki kijött, egy egész fiatal srác volt. Volt egy társa is, de az nem jött be. Míg intézte a dolgát, megkínáltam egy kávéval, azt nagy köszönettel el is fogadta. Amúgy is szimpatikus volt, bár -vessetek meg érte, -nekem minden rendőr az. (Még jó, hogy nem ez a fórumtéma, lehet hogy leoffolnátok merész szavaimért :-) ) Szóval elintézte a dolgát és megkért, hogy süssek neki egy pizzát. Míg várta hogy elkészítsem, csak üldögélt szegénykém és meredt maga elé. Aztán rájöhetett hogy kicsit furán viselkedik, mert bocsánatot kért (akkor még magázódtunk, mint említém ez volt az első betörés a munkahelyemen) és elmesélte, hogy egy három napos hullától jött, és megviselte a látvány. (Igen kérem, ők is emberből vannak! Láttam én már hullaszállítót zokogni a munkája miatt...) Erről mélyebben elbeszélgettünk, és én elmeséltem neki rendkívül parás természetemet. Például azt, hogy én alkalmatlan lennék ilyesmire, mert folyton attól rettegnék egy hulla mellett, hogy az váratlanul megmozdul, én meg laposgutát kapok. Erre pár percig hallgatott -azért látszott hogy erősen harcol benne a kussolási kényszer a beszédkényszerrel- aztán a következőt mondta: Az egyik társammal ez történt. Mi? -kérdeztem, mert azért azt vágom, hogy félelmeim ellenére a hullák nem járkálnak önerőből. Egy több mint egyhetes hullához hívták ki. Már fekete volt. Mikor a társam kinyitotta a tárcáját hogy megnézze az iratait, a hulla felült és rászólt hogy: Ne kutass! No komment. Azt azért még hozzáteszem, hogy a rendőrnek semmi oka nem volt ilyet kitalálni. (bár nem is a kézelőerejükről híresek) És nem is volt vicces kedvében, szóval higgyétek el, a történet bár titkos, sajnos igaz. Aki aggódik a társáért annak elmondom, hogy lassan újra ép ember lesz. Még csak nem is ment el a cégtől. Hogy hogyan dolgozza fel ezt... Nos mint már mondtam: No komment.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Naphasadás esete

2010.12.06. 12:42 Andilona

Köszi szépen! Andilona

Sziasztok ez velem történt: két hete álmodtam előtte folyamatosan arról, hogy valami figyel és elkap hátulról. Aztán szeretem a legendákat gondoltam utána nézek a vámpír legendáknak is. Ki mentem a konyhába inni gondolom láthatott.Az nap este halkan és udvariasan bekopottak az ajtón ezt még hallotta a macskánk is és neki állt nyávogni ezért gyorsan bementem a szó bába.
Megint álmodtam egy nővel, de szólt ,hogy nem az eredeti alakjában van. Aztán délelőtt szembe jött velem az utcán aranybarna haj lapizs lazuli kék szemek. Este meg követett közölte a fejembe , hogy ne féljek tőle ha megakart volna ölni már halott lennek. A vicc , hogy idáig mindenkire azt mondtam ,hogy hülye aki azt mondta ,hogy léteznek élő halatok. Hát most már én is elhiszem. egy jó tanács karó és verbéna (vasfüvek) a többi hülyeség nem lehet őket mással elpusztítani. De ne menjetek vadászni mert jóval erősebbek nálatok ,ha muszáj akkor használjátok.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása